| Halál
Amikor elhagytál, elgondolkoztam azon, hogy öngyilkos leszek. Mert ezt láttam csak kiútnak arra, hogy elfelejtselek. Álltam a tükör előtt, kezemben egy késsel, Tudván, hogy ez a szoba, mindjárt teli lesz vérrel. De akkor nyilt az ajtó, és beléptél te rajta, Megfogtad kezemet, amelyik a kést tartotta. Gyengéden kivetted a pengét a kezemből, A hatásod alatt voltam, nem ellenkeztem egyből. De mikor kiléptél az ajtón, és az üres szobában hagytál, Akkor eszméltem rá, hogy megint becsaptál. Pár nap múlva ismét a tükör előtt álltam. A kés csak arra várt, hogy a vérembe mártsam. Megfogtam a pengét, a csuklómhoz emeltem. Belehasitottam, s a sirással küzködtem. A vércsepp és a könnyem, együtt értek földet, De a könnycseppből is lassan szintiszta vér lett. A tükörbe utoljára mikor belenéztem, Láttam, hogy ott állsz, és semmit sem teszel értem. Megfogtam a pengét, és a tükörhöz vertem, Véres szilánkdarabok hullottak mellettem. Bosszút akartam állni, te ellened, Mert te keseritetted meg az életemet. Megfogtam a kést és a szivedbe vágtam, Ott feküdtél holtan, egy nagy vértócsában. Utolsó szavaidat, azt hogy "Bocsáss meg!" A sikitásomtól nem hallottam meg. "Mért kellett ezt tenned?", magamnak ezt súgtam, Mielőtt a kést a szivembe szúrtam.
| |