Bocsáss meg!

Nincs annál rosszabb érzés, ha nem szeretnek viszont
De néha van: ha Te utasitod vissza ezt a viszonyt.
Volt egy időszak, amikor nem tudom, hogy miért
Nem az én akaratomból, de sokan szerettek belém.
Mert az még oké, hogy pár ember epekedik utánam :D
De ahogy az lenni szokott: nem az akire én vágytam.
Volt egy bizonyos eset, amit nem tudok megbocsáltani magamnak,
Mert egy kedves fiúnak okoztam mérhetetlen fájdalmat.
Olyan levelet kaptam, amit nem érdemeltem meg soha.
Versek voltak benne, gyönyörű minden sora.
A fiú aki irta, olyannak látott engem,
Amit soha az életben ki nem érdemeltem.
Tündérlánynak irt le, dicsérte mindenem
De legeslegjobban a szivem, és a szemem.
Hetente jött a levél, mindig újabb verssel
De sose irták alá, egyetlen egyszer se.
Nem tudtam ki az, aki ennyire szerethet?
De biztos volt oylan lány, akinek ő is egy világot jelentett.
Aztán, mikor az egyik levél végén volt a sor,
Olvasás közben lefaygott arcomról a mosoly.
Az volt az utolsó levél amit tőle kaptam.
Ez alá volt irva, de én rögtön tűzbe dobtam.
Beszéltem vele, és visszautasitottam
Először pofon csaptam volna, de szinte sirva fakadtam.
Ő először megdöbbent, mert nem iylennek ismert,
De később én is mélyen megbántam mindent.
Mert oda a büszkesége, de ő nyiltan felvállalta,
Hogy szeretett , s ez mit sem változott azóta.
Ilyen tiszta szivű fiút azóta sem láttam
Sokat sirtam otthon, hogy visszautasitottam.
Sosem voltam belé szerelmes, és azt hiszem ma sem vagyok
De szivesen ápolnék vele barátságot.
És mikor ma látom: néz rám fájó szemmel,
Mintha meghalt volna valami akkor benne.
De tudom, és tudni fogom örök életemben,
Hogy ezt a fiút soha nem érdemeltem meg.