| ELFELEJTETTÉL
Ülök az ágyamon és gondolkozok, hogy mért pont az feledt el, Aki iránt a szívem teli van szeretettel?! Mért pont amiatt kell szenvednem sokáig, Aki mellett boldogságot láttam egy ideig?! Mért pont akkor lép le, az akiben bíztam, Mikor legnagyobb szükségem lenne rá a bajban?! Miért pont abban kell csalódnom, kinek odaadnám szivem? Mért pont az felejtett el, aki tudta, hogy szerettem? De mostmár nem érdekelsz! VÉGE! Tűnj el innét, menj el! Bár, én mindig emlékezni fogok rád, bármi rosszat teszel. Tudom, hogy te nem fogsz rám gondolni soha, Nem is várom el, mert az maga lenne a csoda! Te engem elfeledtél, s én beletörődtem ebbe, Most már vissza ne merj jönni az életembe!! S hiába a csalódás, sok hiba és malőr, Én még szeretem őt tiszta szívemből... Egy dolgot viszont köszönhetek neki: Megtanitott, hogy hogyan kell szenvedni!!
| |