|
Menü |
|
|
| |
|
|
|
|
Idézet |
|
|
,,A káoszban keress egy kezet, amelyet elérhetsz és megérinthetsz, és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, és akkor egy pillanatra -de nem tovább, csak egy pillanatra- rend lesz a káoszban, nyugalom lesz, központja két összefonódott kéz. Aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszban: ez a szerelem." | |
|
|
|
|
Saját verseim |
|
|
| |
|
|
|
|
Egyéb dolgok |
|
|
| |
|
|
|
|
Vicces |
|
|
| |
|
|
|
|
Kép |
|
|
„… Ez a gyertya most érted égjen, Ki fent laksz már a magas égben. Ki vigyázol rám onnan fentről, S lelkemhez szólsz a végtelenből. Ez a gyertya most érted égjen, Ki életed áldoztad értem, Ki meghaltál a szeretet oltárán, Pedig még oly fiatal voltál!...”
| |
|
|
|
|
Egyéb linkek |
|
|
| |
|
|
|
|
Haverok oldalai |
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
~*Ird ide a saját verseid!*~ |
|
|
[56-37] [36-17] [16-1]
Mi is az élet értelme? Hogy is szokták mondani ezt? Talán eképpen? -Míg vannak álmaid, s vágyaid, Érzéseid, s barátaid, Míg van aki szeret, Vagy csak törődik veled, Míg van ami beindítja a fantáziád És a képzeleted elszáll, Addig bátran éld az életed, S ne hátrálj meg. Míg tudsz nevetni, És amíg érzed a nap melegét, Biztosan az élet szebbik felén élsz. De majd mikor könnyeid hullanak, S bánatoddal magadra maradsz, Mikor senki se vígasztal, S senki sem kérdi, mi a baj, Akkor joggal esel kétségbe, És nyúlsz egy éles pengéhez. Mikor nem lesz kire támaszkodnod, És senki sem tart vissza, A depresszióba menekülsz, Hogy majd végezz magaddal. S majd átölel a Halál, Kegyetlen kezével magához ránt. Mérgező csókjával megbélyegzi lelkedet, Hogy aztán lassan feleméssze testedet.
//Gondoltam leírom egyik legutóbbi versemet :)//
Black_Ghost... |
Élj a pillanatnak!
Egyszer élt egy fiatal lány, Ki magának párt sosem talált. Aztán egy srác a házikba költözött, Sokat múlatták együtt az időt. A lány személyisége sokat változott, Ezek után már szerette a világot. Verseket írt, sportolt és énekelt, Kis dolgokat is nagyra értékelt.
Úgy gondolta, szerelmes a fiúba, De akkor még nem tudta, hogy ez egy nagy hiba. Egyik nap, mikor találkoztak volna, Órák után a csaj sírva rohant haza. Kiderült, hogy a sác nem ment el este, De előre nem szólt, nem jelentette be. Másnap a csajszi a fiúnál kopogott, De akkor a lakás már üresen állt ott.
A srás ott hagyta a csajt és elszökött. De mivel nem volt kocsija, egyet elkötött. A csaj csak sírt, zokogott egész nap, Úgy gondolta, Ő a hibás, hogy a srác "elszaladt". Évekig nem dolgozta fel a traumát, Pedig tudta, hogy majd lesz neki más. Mindenkiben azt a srácot kereste, De a boldogságát rég elvesztette.
Egyszer végre a sarkára állt, Egy helyes, aranyos srácot talált. Imádta a srácot, beleszeretett, Pedig tudta, hogy egyszer vége lesz ennek. Nem nézte a jövőt, a pillanatnak élt, Boldog volt, boldog most, boldog lehet még.
(by Teve Girl, azaz Rék@) |
Ami volt nincs,
s nem jön vissza már,
még a gondolat is fáj,
pedig még fel sem fogtad tán,
h nincs többé már...
Mikor legutóbb láttad,
még Te se gondoltad,
h kedvesed ilyet tenne,
s a tudat, h miattad tette,
megpecsételte életed,
arca örökké szemed előtt lebeg,
s többé nem ölelheted.
De hisz még fel sem fogtad,
h nincs többé kedvesed.
Keresed, kutatod okát,
felnyitod a halál torkát,
S tán egyszer még látod kedvesed,
de akkor ő már nem érintheti kezed.
A tudat: Nincs veled!
S ezt most egyedül kell átvészelned.
Csak egy vágás,
ha nem is öl meg,
legalább te is szenvedsz,
de nem,
ezt nem teheted,
tudod milyen érzés ez,
mert ő is megtetted veled,
s a kezed ettől remeg,
h kedvesed nincs többé veled,
de ebben én nem segíthetek...
Nem adom hozzá a nevem(még mindig) |
Tévedtem
Nem rég még itt ültél ölemben, nem messze a várostól,épp a városligetben. Hol annyi csók elcsattant s szerelem kötettet, azt hittem a mienk is az, de hisz ember vagyok, s tévedhetek.
Most járom a helyeket sorra,hol elmúlt egy perc alatt az a sok szép óra, miről úgy hittem örökké élvezhetek, de hisz ember vagyok, s tévedhetek.
Nem! nem, igy nem lehet vége e románcnak, akárcsak egy bál közepén a táncnak. De ebben is tévedtem, mint minden másban és félek tévedésből vagyok e világban.
Volt idő...
Volt idő mikor még fogtad a kezem, Volt idő mikor azt hittem tényleg szeretsz! Volt idő mikor nem hiába vártalak és Volt idő mikor már hiába vártalak! Volt idő mikor reménykedtem,hogy másnap még is jössz és Volt idő mikor sírtam mert tudtam,hogy rám Te már fütyülsz! Volt idő mikor együtt sírtunk, Volt idő mikor karodba zárva nyugtattál, Volt idő mikor ígéretekkel halmoztál! Volt idő mikor még hittem benned és elhittem,hogy megértessz engem! De ma már nem hiszek semmit mert,nincsenek remények,szavak,nyugtató kezek és meleg,kék szemek! Ma már csak a sívár magány él és a szerelmem amiből nem kértél! Volt idő mikor még arra vágytam,hogy elmondjam mennyire Szeretlek, Ma már arra vágyom,hogy becsukjam a szemem és a föld lepjen be mert csak akkor lesz vége a szenvedésnek! És rájössz,hogy az én szerelmem nem csak egy DIÁKSZERELEM!!!
(Vki)
U.I. az utóbbi az egyik kedvenc versem amit írtam. |
És mennyire igaz... :(
Black_Ghost |
Fekete rózsakert
Homály van a szívemben,
Sötétség egy fekete rózsakertben.
Vörös rózsáim meghaltak,
Örökre elhervadtak.
Örömnek már csak emléke
Utolsó vörös rózsa a kertemben.
Szomorúságnak hírnöke,
Első könnycsepp a szememben.
Első rózsám már elhervadt,
A szomorúságba régen belehalt.
Mikor utolsó könnycseppem elhagyja bánatos tekintetem,
Akkorra már temetnek, s Te örökre elfelejtesz.
Black_Ghost |
Szió, 'Névtelen'!
Kár, hogy nem adtad a neved verseidhez, mert azok igazán szépek! ;)
A.Í.:Black_Ghost |
Egy nap mikor kimész a temetőbe
egy sírkövön ott lesz az én nevem.
S Te akkor már semmit nem tehetsz,
letérdelsz, szemedben könny lebeg,
s még egyszer elolvasod a nevet.
De itt Te már semmit nem tehetsz.
Haza mész megírod végrendeleted.
Csak azt kéred had légy a sírban is mellettem.
S ha már életed értelmetlen,
Te is utánam jössz és együtt leszünk a fellegekben.
|
Elveszve
Mikor az utolsó könnycsepp legördül arcodon
én átküzdöm magam a kegyetlen harcokon.
Át a harcon, át az egész világon.
Ha legközelebb felébredsz álmodból én már nem leszek melletted
Légy boldog nélkülem,mást szeress
s kérlek soha ne keress.
Mert a harcokban lehet, hogy elveszek.
És sajnos nélküled belül üres leszek.
Szeretlek míg meg nem halok,
mígaz utolsó ózsa elhervad.
Míg az utolsó gyertya ég,
Egyet kérek, Boldog légy!
|
Eszer egy éjszakán te is fogsz majd sírni,
kijössz a temetőbe síromat megnézni, síromon egy kismedár panaszosan zengi,
itt nyugszik ki véled bolgog akart lenni... |
Egy holt lány
sírja tövében vörös rózsa nyílik
Ez bűvös rózsa,
s ki csak akkor nyílik,
ha az eget az éj benyeli.
Hisz a lány fiatalon
s hiába halt meg.
Lelkén ott volt a bélyeg,
az átkos fekete bélyeg,
ez a szeretet jelképe volt.
Azon bűnös szeretet mely őt sírba vitte.
Mikor kezébe került a penge,
még ő se hitte,
h ez lesz vele.
Képes volt életét feladni.
Közben miközben ezen gondolkozott,
kezében a penge megcsúszott,
s egy életre elnyelte a sötét keble.
Sírjánál most mindenki
értetlenül gyászol.
Senki nem hiszi,
hisz egy életvidám lány volt.
Épp Ő vet véget, saját kezűleg a szenvedésnek?
A fekete rózsa a lány lelkéből táplálkozik,
s színe szinte napról-napra változik.
Ha a lány onnan fentről jónak látja dolgaink,
akkor a rózsa szirma vidám színt kap,
ha a dolgok feleslegesek s értelmetlenek
a szirmok feketén nyílnak...
s akkor mindent betakarnak.
Ha a lány lelke kiürül,
s minden üres már belül,
ha már egykori szerettei fájdalmát nem érzi,
akkor a rózsa sem nyílik ki többé,
s akkor rá kell jönnünk,
h ha hiába szerettünk,
akkor ez velünk is megeshet,
hisz a szerelem bárkit megsebezhet.
De egy életet eldobni ezért,
ostobaság tán,
de aki az biztos érti.
Ugye Te nem fogsz ilyet tenni???
bocs de így az igazi |
Egy holt lány
sírja tövében vörös rózsa nyílik
Ez bűvös rózsa,
s ki csak akkor nyílik,
ha az eget az éj benyeli.
Hisz a lány fiatalon
s hiába halt meg.
Lelkén ott volt a bélyeg,
az átkos fekete bélyeg,
ez a szeretet jelképe volt.
Azon bűnös szeretet mely őt sírba vitte.
Mikor kezébe került a penge,
még ő se hitte,
h ez lesz vele.
Képes volt életét feladni.
Közben miközben ezen gondolkozott,
kezében a penge megcsúszott,
s egy életre elnyelte a sötét keble.
Sírjánál most mindenki
értetlenül gyászol.
Senki nem hiszi,
hisz egy életvidám lány volt.
Épp Ő vet véget, saját kezűleg a szenvedésnek?
A fekete rózsa a lány lelkéből táplálkozik,
s színe szinte napról-napra változik.
Ha a lány onnan fentről jónak látja dolgaink,
akkor a rózsa szirma vidám színt kap,
ha a dolgok feleslegesek s értelmetlenek
a szirmok feketén nyílnak...
s akkor mindent betakarnak.
Ha a lány lelke kiürül,
s minden üres már belül,
ha már egykori szerettei fájdalmát nem érzi,
akkor a rózsa sem nyílik ki többé,
s akkor rá kell jönnünk,
h ha hiába szerettünk,
akkor ez velünk is megeshet,
hisz a szerelem bárkit megsebezhet.
De egy életet eldobni ezért,
ostobaság tán,
de aki az biztos érti.
Ugye Te nem fogsz ilyet tenni???
Nekem nem tetszenek szóval nem adom hozzá a nevem |
itt a sok baci
romlott és zöld pomber maci
ez ám a fehér szőrös csemege....
a pombermacis reklám a dallama |
Emlékezés az iskolapadból egy régi szerelemre
Itt ülök újra az iskolapadban és a te ifjú arcodra gondolok. Egykor te is itt ültél e padban, s még üzentek neked a csillagok. Mindig vártam, hogy a lépcsőfordulóban meglássalak és észrevegyelek, Volt idő, mikor ez meg is történt de már lehullottak azok a levelek. Lehullott már minden levél a fáról, mi egyszer fontos volt, s valamit ért, De az idő elfolyt már, vége lett, és az ősz után a tél ideért… Ahogy eljött a hideg és lehullott a hó, úgy mentél el te is hirtelen, És lassan döbbentem csak arra rá, hogy aki egyszer volt, már nincs nekem. Gyere vissza! – kiáltottam, s kiáltanék most is nagyot… De e kérés reménytelen, S számban ez a szó megfagyott. Ez nekem már nem számít, mert halott vagy, eltemettelek! És arra sem emlékszem boldogan, Hogy egykor még úgy szerettelek… De már vége. Ennyi volt. S ha kérnél tőlem valamit, Én elbújnék a rengetegbe, s kiáltanám: „Nem vagyok itt!” A gondolatok olykor fájnak, ha eszembe jut sok szép emlék, Kezeim mégis karjaidba vágynak, s a világon a legboldogabb lennék. Már egy fél éve nem láttam az arcod, és nem hallottam hangod dallamát. De te sem érzed szívem lüktetését, s hívó szavam pacsirta-dalát. Felednem kellett ezt az érzést, de feledni csak ésszel tudok én, Szívemből kitörölni nem lehet, börtönbe vagy vetve a szívem közepén. Celládnak még egykor eldobtam a kulcsát, s mikor kéne, már hiába keresem. Pedig most szólnék: „Szabad madár vagy!” és ott repülnél a fellegeken… Nekem és neked sem fájna ez a könny nélküli, kedves búcsúzás, És az sem törne le, hasítana belém, ha megtudnám, hogy van valaki más. De így, hogy nem tudlak engedni, fájdalom lesz minden pillanat Ha előttem, mint hervadó rózsára rámveted szurkáló napsugarad… És én bármennyire fáj is csak nézlek-nézlek, fényedtől teljesen megvakulok S ha egyszer majd úgy lesz, kihúny a nagy fényed, hát tudd meg, hogy veled haldokolok! Emlékezés egy régi szerelemre, kezdődik e vers épp oly boldogan, Mint a befejezés, az utolsó ciklus e szerelemből, oly fájdalmasan. Bár mindenkinek mondom, hogy már nem szeretlek, mégis e tagadás sokszor nehéz, És kérésem, hogy kicsikét szeress, s a sok-sok nagy vágyam mégis túl merész. Szerelem volt, gyönyörű érzés, bár viszonzatlan, rút és mostoha, De téged és, hogy úgy szerettelek, nem fogom elfeledni már soha. Mert álmaimban mindig visszatérsz, És megigéz a két szép kék szemed, A nevem suttogod, s én a tiéd, S ez álomból én fel nem ébredek. Mert, ha rájövök, hogy csak álom, s máskor van az álmok nagy kora, Az érzést, hogy szerettelek nem feledem többé soha… Itt ülök újra az iskolapadban, s a te drága arcodra gondolok, S várom, hogy te is itt üljél e padban, És üzenjenek újra a csillagok. Kiálthatnék, dalolhatnék, s vágynám, halld meg sóhajom, S te nem hallod meg, nem szólsz vissza, ezt a Földet itt hagyom… Bár szenvedhetnék sokáig, mert szíved sose szól nekem, És gyötrődés lesz az szívemnek, ha rádtalál a szerelem. Tán akkor már elengedlek, ha őt szívből szereted, Itt a lakat nagyot kattan, S szabad lesz az életed. Lehull minden levél a fáról, mi fontos lesz, s valamit ér, De nem kell már sokáig várnunk, mert tavasz lesz, és a nyár ideér. Te elindulsz majd más tájakra, és cellád szívemben üresen áll, De emléked, hogy egyszer ott éltél, soha senki azt nem törli már. Nem lesz több izgalom szívemben, nyugalom lesz, csönd és nagy béke. A háború elcsendesül, ágyúk nem szólnak, A zongoraszó elhalkul, és a dalnak vége…
(Valaki)
(Az előző vers aláírása: Valaki) |
Zsömihez
Hasad,s szakad, dobog s lobog, szívemből fakad ez a dolog.
Véget érnek, hullva múlnak a régi évek, s ködbe fullnak.
Szökött, törött, kopott, dobott szívem itt örök, már hozzád szokott.
Félve égek, s mondom néked immár csak érted élek. |
Mindig együtt
Felhők jönnek. Felhők mennek. Álmokat szőnek. Álmokat temetnek.
Hirtelen az álmok Valóssá válnak. Szerelem a hiányból. Semmiből a vágyak.
A nap ragyogása Mindenkit éltet. A szívek egymásnak Rabjaiként élnek.
Az érzés halálos helyett Legyen éltető, Mert a szerelem Csak így élvezhető.
Megvalósult Álom Szárnyain
Talán csak egy álom, hogy újra láthattalak, Fájdalom, hogy újra sokáig nem láthatlak. Kiver a veríték, s megszakad a szívem, Amikor drágagyöngy szemeidet nézem.
Gyönyörű hajadat a szél homlokodon simítja Hátra egészen a füled mögé szorítja. Nagy levőt veszünk, túlvagyunk a vallomáson, Egymás szemeibe mélyedve állunk az állomáson.
Gyönyörű nap ez a mai, elfeledni nem lehet, Hatalmas követ, melyet görgetnem kellett. Napok óta cipeltem e hatalmas terhet, Végre megjöttél, s felszabadítottad lelkemet.
Isten előtt hálát, köszönetet mondok, Megadta mindazt, mit szívemben hordok. Fenn a halászok gyönyörű bástyái között, Kimondhattam neked, mi állt kettőnk között.
Most a nagy nyugalom, amit ezzel nyertem, Boldog szerelmet szült, édesíti lelkem. Felnézek rád drága szeretett Kedvesem, Csodállak, s méltóságomat hiába keresem.
(Valaki) |
A csaló
Csaló vagyok, azt hiszem Egy rohadt csaló Csendben tűröd állnoki meséimet, mint a szögeket egy ártatlan faló
Érzem fájdalom van szívedben, mely elvetette a gazt A szenvedés, mint egy rossz álom esténként veríjtékkel felriaszt.
Sötétség, pára, álnoki bűz A végzetemet akarom Nem mondod ki, de gondolod, hogy ezt jóvátenni már nem tudom.
Csukját húzok fejemre, mint bűnösre a hóhér suhintassz felém, fejem lehull lábaidnál folyik a habzó vér.
Megkönnyebültél,hogy megtehetted, most a pokol tüzén éghetem, de ha te is csaló leszel, itt lehetsz majd újra velem.
(Valaki) |
[56-37] [36-17] [16-1]
| |
|
|
|
|
|
|
Kép |
|
| Féltve őrzött képed a kisfiókból
előhúzva nézem, becézgetem,s
egy könnycsepp imádatom jeléül
legördül S a kezemre csöppen
| |
|
|
|
|
Cset |
|
|
| |
|
|
|
|
Képek kedvenc együtteseimről |
|
|
| |
|
|
|
|
Egyedül(?) |
|
| "Addig vagy boldog, míg van aki szeret, aki a bajban megfogja kezed, s, hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed ha nincs már veled!"
| |
|
|
|
|
A.M.F. és Kronos (gyönyörű szépek) |
|
|
| |
|
|
|
|
|